orbán viktor

2015. március 31. 14:45 | Portfolio

Ezt a levelet küldte Tarsoly Orbánnak!

Közzétette honlapján a kormány Tarsoly Csaba március 9-én Orbán Viktornak küldött levelét, amit egyébként a 444.hu szúrt ki először. A levél tartalma szerint Tarsoly felhívta Orbán figyelmét a Hrurira kötvényeseinek súlyos helyzetére és több megoldási javaslatot is megfogalmazott az újabb botrány elkerülése érdekében. Mint utóbb kiderült, hiába.

2015. március 30. 19:14 | Portfolio

Brókerbotrány: Orbánék vallanak, Orgován újabb csúcsra ért

Csütörtökre készülhet el az az összesítés, amelyből kiderül, az állami cégeknek, háttérintézményeknek mennyi pénzük volt vagy van brókercégeknél. Az egykori közmunkásból lett Quaestor-vezér eközben újabb cégnél került vezetői pozícióba.

2015. március 28. 14:34 | MTI, Portfolio

Vasárnap dől el Tarsoly ügye

Szinte minden napra jut egy újabb fordulat a Quaestor-ügyben: mint az kiderült, Orbán Viktor a február 25-ei kormányülésen utasította a minisztereket a brókercégeknél heverő közpénzek kivételére, Tarsoly Csaba pedig vasárnap már előzetes letartóztatásba is kerülhet. Cikkünket folyamatosan frissítjük a beérkező információkkal.

2015. március 27. 08:03 | Portfolio

Orbán: kinyílik a bicska az ember zsebében

Még vizsgálja a kormány azt a helyzetet, hogy bár állampapírban voltak az állami intézmények brókercégeknél elhelyezett pénzei, de a Quaestor kapcsán mégis pénzben kapta vissza a Kereskedőház a vagyonát - többek között ezt mondta el a Kossuth Rádió ma reggeli műsorában Orbán Viktor. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy nem bennfentes információik voltak, hanem a Buda-Cash bedőlése és a sok önkormányzat pénzének beragadása után a pesti flaszteren terjedő pletykák alapján szólalt meg bennük a vészcsengő, hogy az állami intézményeknek ki kell venniük a közpénzeket a brókercégektől és erre adott utasítást egy kormányülésen, amelyet már szerdai soproni beszédében bejelentett.

2015. március 23. 14:56 | MTI

Brókerbotrány: itt van Orbán javaslata (2.)

A Fidesz javaslata alapján egy vagyonalapba vonnák be a brókerbotrányban érintett cégek vagyontárgyait, köztük "a hatalmukkal visszaélő" brókerek, felügyelőbizottsági tagok, könyvvizsgálók, valamint más felelősök magánvagyonát is, majd ebből a vagyonalapból kártalanítanák a károsultakat - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt hétfőn az M1-nek nyilatkozva.

2015. március 20. 16:24 | MTI, Portfolio

Orbán: Nem akarok pánikot kelteni, de...

Véget ért az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos tanácskozás Brüsszelben, ahol a két fő téma az energiaunió és Ukrajna volt. Orbán Viktor ezt követően nyilatkozott. Hangsúlyozta, hogy Magyarországnak senki sem mondhatja meg, hogy milyen legyen az energiamixe. Elfogadhatatlan lett volna Magyarország számára, ha előzetesen engedélyt kellett volna kérni Brüsszeltől ilyen ügyekben - mondta. A magyar kormányfő arról is szólt, hogy komoly bajokat lát Ukrajnában, félháborús helyzet van jelenleg és szerinte még az a "kegyetlen IMF-program" is ott lebeg a szomszéd ország felett. Esetleges kijevi kudarcról, Nyugat felé meginduló ukrán tömegekről is beszélt.

2015. március 17. 14:17 | MTI, Portfolio

Megszólalt az NGM Orbán váratlan javaslatáról

A kormány április végéig nyújtja be a 2016. évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek a tervek szerint. A megszokottnál korábbi időpont elősegíti a közpénzügyi tervezhetőséget és kiszámíthatóságot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére kedden. A tárca tudatta: a parlament a tavaszi ülésszakon elfogadhatja a jövő évi büdzsét.

2015. március 17. 08:12 | Portfolio

Orbán Viktor pozícióját nem fenyegeti veszély

A Fideszen belüli hatalmi küzdelem vagy trónöröklési harc nem Orbán Viktorral szemben, hanem Orbán Viktor kegyének elnyeréséért zajlik. Orbán Viktor pozícióját nem fenyegeti veszély, őt nem belülről lehet megbuktatni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor politikai elemző.

2015. március 09. 11:03 | Portfolio

Meglepő kijelentést tett Orbán

A tervek szerint a parlament tavaszi ülésszakának végéig elkészül a jövő évi költségvetés - válaszolta az MTI beszámolója szerint egy kérdésre Orbán Viktor miniszterelnök a rendkívüli külképviselet-vezetői értekezleten hétfőn Budapesten. A kormányfő kijelentése mindenképpen érdekesnek mondható.

2015. március 09. 10:00 | Portfolio

Orbán: nem akarjuk Oroszországot a szomszédba

Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország nagyköveteinek kétnapos rendkívüli értekezletén mondott beszédet reggel a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A miniszterelnök az új világrend kialakulásáról beszélt, és arról, hogyan kell ehhez a magyar külpolitikának alkalmazkodnia. Szerinte természetes, hogy a magyar érdekrendszerrel csak a magyar érdekek esnek egybe, és hogy vannak nézeteltérések más országokkal. Az, hogy a Nyugat része vagyunk, nem kérdés, ezt katonai elköteleződésünk is mutatja, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne saját gazdasági érdekeinket érvényesíteni - mondta.

2015. március 06. 11:55 | Portfolio

Orbán: itt ér véget a szocializmus

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságpolitikai fórumán szólalt meg - ma másodjára - Orbán Viktor miniszterelnök, ahol a gazdasági helyzet értékelését folytatta.

2015. március 06. 07:34 | Portfolio

Orbán a Buda-Cashről: miért nem kattan a bilincs?

Ez a négy év más lesz, tele lesz belpolitikai harcokkal, a vitákba pedig bele kell állni, az emberek több harcosságot várnak tőlünk - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában adott interjúban. A miniszterelnök beszélt az aktuális ügyekről is, így például a reklámadóról és a Buda-Cash-ügyről. Ez utóbbi kapcsán szerinte négy fontos kérdést kell tisztázni.

2015. február 27. 15:25 | Portfolio

Orbán elárulta, min dolgoznak

Tizenhetedik szokásos évértékelő beszédét tartotta péntek délután Orbán Viktor a Várbazárban, ami szerinte akár a kormányzás szimbóluma is lehetne. "Ami csak pusztult és romosodott, az most már régi fényében tündököl" - mondta a felújított Várbazárról. Beszédében megvédte a jelenlegi magyar külpolitikát, elsorolta a magyar modell jellemzőit, köszönetet mondott Matolcsy György jegybankelnöknek és vázolta a jövőbeli terveket.

2015. február 18. 17:22 | MTI

Stadiont építhetünk Putyinnak

Mintegy 3 milliárd euró értékben, a magyar kormány számításai szerint legalább 4-5 évig kaphat Magyarország gázt Oroszországtól a kedden kötött egyezség értelmében - számolt be több hírportál az Orbán Viktor miniszterelnök által egy szerdai háttérbeszélgetésen elmondottakról.

2015. február 18. 09:12 | Portfolio

Külföldi címlapokra robbant be Magyarország

Mindegyik vezető nemzetközi hírügynökség külön beszámolót közölt az orosz elnök egynapos budapesti látogatásáról és a külföldi lapok is kiemelt helyen foglalkoztak Vlagyimir Putyin útjával. Ezekből mind azt lehet kiolvasni, hogy az orosz elnök számára lehetett fontos a keddi találkozó, mivel demonstrálni tudta, hogy van olyan uniós tagállam, ahol még fogadják a kelet-ukrajnai harcok ellenére.

2015. február 17. 20:32 | Portfolio

Itt van Putyin és Orbán bejelentése

Öt dokumentumból álló, átfogó egyezménycsomagot írtak alá a magyar és az orosz kormány képviselői kedden Budapesten. Politikai szándéknyilatkozat született a jelenlegi gázszállítási szerződés rugalmas átalakításáról.

Fontosabb részletek

  • Oroszország Magyarország rendelkezésére bocsátja az 1996-ban aláírt szerződéshez képest még ki nem használt mennyiséget.
  • A gázért akkor fizetünk csak, amikor azt felhasználjuk.
  • A paksi bővítést is teljes mellszélességgel támogatja Putyin, ezt számunkra nagyon jó üzletnek nevezte.
  • A Déli Áramlat meghiúsulása után pedig együttműködik a két fél a megoldás keresésében.

2015. február 16. 09:02 | Portfolio

Orbán és Putyin valamit aláír kedden

Kedd délután 17 órakor kezdődik Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin közös sajtótájékoztatója. Ezt megelőzően egyezményeket írnak alá, azonban kérdéses, hogy beszélnek-e egyáltalán a gázszállításokról.

2015. február 13. 07:32 | Portfolio

Orbán erről nem tud lemondani

Az ukrán helyzetről és háborúról beszélt először Orbán Viktor péntek reggeli interjújában a közrádióban. A helyzet nagyon komoly és még mindig törékeny - mondta. Sokkal nagyobb háború is lehetett volna ebből szerinte. Ezt követően szóba került a kormány által "megélhetési bevándorlásnak" nevezett probléma, a bankokkal való kiegyezés és a reklámadó jövője is. Kijelentette: nem tud a kormány lemondani a reklámadó-bevételről.

2015. február 11. 14:32 | Portfolio

Orbán Viktor Ukrajnába utazik

Orbán Viktor pénteken rövid munkalátogatást tesz Ukrajnában - jelentette be Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek szerdán.

2015. február 10. 21:16 | Portfolio

Így látják külföldről a kormány nagy bejelentését

Megérkezett az első elemzői vélemény a kormány, az EBRD és az Erste Bank hétfői bejelentéséről. A Societe Generale szerint a kormány újabb banki részesedésszerzése a piac liberalizálásának visszafordítása. Ugyanakkor a bankadó csökkentésének bejelentését pozitív fejleménynek tartják Magyarország számára.

Részletes keresés